2010. február 27., szombat

VARIÁCIÓK SZUNDIRA



AZ ÁGYRA MÁSZÁS IGAZÁN FÁRASZTÓ DOLOG! :-)





FOGTÜNDÉR VS. ÁLOMMANÓK

Kicsit régen írtam, úgyhogy most nem is tudom, hol kezdjem...na jó, az elején!

Február 11-én estére sikerült Csaninak majdnem belázasodni, a 37.8-as hőemelkedésbe nemcsak ő izzadt bele. Ehhez aztán még párosult hurutos köhögés és orrfolyás is, úgyhogy a szülinapot a dokinéninél indítottuk. (Halkan zárójelben teszem hozzá, eddigre már vagy egy hete elég nyűgöske volt nappal, éjszaka meg már én is, mivel kb. 1-1,5 óránként vágtam magam haptákba hozzá, annyiszor sírt fel!) Kaptunk gyorsan antibiotikumot, lázkúpot, és sok jótanácsot arra az esetre, ha rosszabbra fordulna, és fordult is, pár napig hőemelkedés és láz (a csúcs 38.6), még több köhögés, még több orrfolyás, még több ébredés, még több nyűgösség, szóval minden, ami kell.

Hétfőn aztán újfent jelenés dokinéninél, aki jobbról, balról, előről, hátulról körbehallgatta Csanit mit sem hallva, mire pattant a szikra, hogy lehet, hogy a FOGTÜNDÉR mindenek okozója - még jó, hogy öt napig adtuk az antibiotikumot (feleslegesen?!), meg a temérdek lázcsillapítót! De azért biztos ami tuti alapon vételezzünk pisi(misi)mintát, és vizsgáltassuk be - hangzott a jótanács. Nos, próbáltatok már egy egyéves izgága fiúgyermektől pisit begyűjteni? Mondhatom, a gyógyszertári gyűjtőzacskó jó ötlet, de mit sem ér, ha gyermekünk nem elég fegyelmezett, és hát egy ilyen mütyür emberke hova is lenne az...

No de sebaj, mert mire belejöhettünk volna a gyakorlatba, a tünetek alábbhagytak, majd el is tűntek, és mára Fogtündér ajándéka testet öltött két középső felső metszőfogcsücsök képében..., és halleluja, ahogy Tündérünk ment, úgy tértek vissza Álommanóék a száműzetésből, s végre újra van anyunak is, és babunak is, és apunak is nyugodt éjszakája, és azóta a barátnők, Hiszti Kriszti és Nyavaly Olga is ritkábban teszik tiszteletüket, nem kis megelégedésünkre!

Hab a tortán, hogy végre visszatért Csani híres-neves étvágya is, egy hétig ugyanis joghurton-pudingon-tejbegrízen-vízen éltünk, ami már adott okot némi aggodalomra!

Egyébként az interneten utánaolvasva a dolgoknak, sok minden megvilágosodott..., álmomban nem gondoltam volna, hogy mennyi tünetünket produkálhatta a fogzás: orrfolyás, hurutos köhögés, láz (na jó, ezt az egyet tudtam), ekcéma-szerűség, dühös-fájdalmas ordítás, ötpercenkénti hangulatváltozás, nehéz alvás, étvágytalanság, és még sorolhatnám, de ezek, amik nálunk előjöttek. Egyébként szintén a neten keresgélve több helyen is olvastam a homeobogyókról, és végül a Chamomillát ki is próbáltuk, szerintem nálunk bevált, bár mire elkezdtük szedni, már múlóban voltak a bajok, de én ennek is betudom ezt - és őszintén, ha csak a lelkünket is nyugtatta, akkor is inkább ez, mint holmi antibiotikum tök feleslegesen.

Zárszó: már csak 20 tejfog, és vége a gyötrelmeknek..., ezt már féllábon ugálva is kibírjuk! :-)

2010. február 18., csütörtök

CSANI POTTER

CSANI MIT TUD?

Ha már leírtam az elmúlt egy év történéseit, úgy illik, hogy megosztom Veletek a jelen állapotot is, szóval lássuk, mi mindent is tud már Csani:

  • menőmanó - már körbejárja kétlábon az egész lakást
  • erőbenő - a szék már nem torlasz, lazán arrébb tolja, és úgy emelgeti fél kézzel a teli 1,5 literes üveget, hogy öröm nézni
  • dumagép - igaz, még nem mond szavakat, de a te, de, nye, pa, ba, ma szótagok már nagyon mennek
  • bocs, mégiscsak mond szavakat, azaz egyet: NYAM-NYAM - jelentése: éhes vagyok, szomjas vagyok, ide a cumival, és jé cici! :-)
  • fogtündér - egyelőre kettő, folyamatban pedig, mint már alább említettem, legalább ezer
  • zsivány - nagyon jól tudja, hogy mikor csinál olyat, amit anyu és apu nem szeret, ilyenkor fél szemmel oldalra sandít, vigyorog, és már rángatja is a hűtő hátulját és a függöny szélét
  • eszem-iszom - mindent szeret, azt hiszem, még nem volt semmi, amit meg ne evett, ivott volna (kivéve egyszer a zelleres almaszószt, de azt is csak azért, mert kicsit nagy volt a zellerkoncentráció, de almával való további gazdagítás után az is lecsúszott); és lehet, hogy már háromszor is jóllakott egy órán belül, de ha valakinél kaját lát, akkor beindul a pavlovi reflex, nyam-nyam, és kikövetel még egy kis falatot; és a lényeg, pohárból iszik!!!
  • pá-pá - integet, ha valaki elmegy, a múltkor apukája felment az emeletre, majd 5 perc múlva odaállt a lépcsőrács elé, felnézett és elkezdett integetni
  • sztriptíz - már segít a vetkőzésben fürcsi előtt, úgy tépi le magáról a bodyt, hogy csak na

Összefoglalva: ügyes, okos, szép, huncut, édes, aranyos, és a miénk!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :-)

MASZAT MANCI ÉS A TÖBBIEK

Az első barátnő Maszat Manci képében tűnt fel a színen, majd miután - a doktornőnk szavaival élve - fogak ezrei készülnek egyszerre kirobbani Csani felső ínyéből, becsatlakoztt Hiszti Kriszti és Nyavaly Olga is a körbe. Utóbbi - bár kicsit korainak tartom - már itt is alszik néha, így már korán reggel is tudja bomlasztani az idegeimet, az éjszakákról nem is beszélve! :-)
Azért haverok is vannak, Szörcsi Öcsi és Pisi Misi személyében!
Azért remélem vágjátok, hogy a csajok vannak többségben, mégiscsak pasiból van, vagy mi a szösz! :-)

Illusztrálandó:

Nyavaly Olga

Maszat...

...Manci


HUNCUT, HUNCUTABB, LEGHUNCUTABB

Azt hiszem, erre mondják, hogy a szeme se áll jól! Ha ennél zsiványabb lenne, tán igaz se lenne! :-)






Scrapm-@gi-a

Ezúton szeretnék köszönetet mondani @ginak a csodálatos háttérért! Ha valakit érdekel: http://darabka.blogspot.com/ - alig tudtam választani!!!

HEJJ TE APA


2010. február 17., szerda

MESE MESE MÁTKA...


Arra gondoltam, a teljesség igénye nélkül leírom az elmúlt egy év legjelesebb eseményeit, íme:

2009.02.12-én, csütörtökön, hajnali 4:09-kor 54 centivel és 3540 grammal, csupán hat óra vajúdás után megszületett Tolvaj Csanád Bendegúz. Szerda este 22:15-kor kezdődtek a fájások, nem lacafacáztunk, rögtön öt percesekkel kezdtünk, a Shark ment a tévében. Emlékszem, Norbi még elment megmártózni egy kád vízben, és a szülésznő éjfélkor még azt mondta, hogy elég, ha akkor indulunk, ha már kitart egy fájás egy percig - de 45 másodpercnél tovább valahogy nem ment feljebb az idő, úgyhogy 1:40-kor kocsiba vágtunk magunkat, és berobogtunk a kórházba. Az ügyeletes szülésznő bambán rám nézett, és megkérdezte, mit akarok - mégis mire gondolhatott, nyilván nem 20 deka párizsiért ugrottam be a szülészetre!!! -, majd mikor megvizsgált, és konstatálta, hogy már 8 ujjnyira nyitva a méhszáj, elkezdte komolyan venni, hogy szülni fogunk! :-) A saját szülésznőm és az orvosom is rekord gyorsasággal beértek, hála és köszönet mindkettejüknek, a többi pedig már történelem! :-)

15-én vasárnap kiengedtek minket a kórházból, esett a hó, és látogatási tilalom volt a szülészeten az influenza járvány miatt, hmmm, mikre nem emlékszik az ember!

Az első otthon töltött napok mindkettőnk számára hoztak némi nehézséget és könnyeket, a szopi valahogy nem akart összejönni, pedig kűzdöttünk mind a ketten..., szóval egy darabig fejtem, és Csani pedig itta pohárból, üvegből..., de halleluja, szerda este valahogy mégis sikerült összehangolódni, és azóta is nagy egyetértésben vagyunk ezen a téren! :-)

24-én leesett a köldökcsont, március 1-én pedig már túl voltunk az első levegőzésen és körömvágáson is.

Április 25-én felvirradt a kommunikáció hajnala, és legalább 15 másodpercig tartó "hőheőzés" következett nagy mosolyok közepette.

Május 22-én, három és fél hónaposan Csani megfordult a bal oldalára, el voltam ájulva, hogy ilyen hamar, aztán meg egy hónap se telt bele, és június 15-én a hátáról a hasára fordult, majd 28-án megismételte a mutatványt visszafelé is! Két hét múlva, július 13-án meg egyszercsak azt vettük észre, hogy tolat, mint a rák, és megkezdődött a mászás korszaka - viszlát nyugalom! :-)

Ugyanezen a napon kivillant a bal alsó középső fogacska hegye, úgyhogy ha már ilyen nagy fiú lett, másnap gyorsan megbarátkoztunk az első néhány kanál almapürével. Mondanom sem kell, ízlett nagyon!
Aztán augusztus 28-án beültettem a kiságyba Csanit, egy fél percre kimentem a szobából, majd mire visszaértem, már állva fogadott, az én állam meg leesett! Szóval mozgásfejlődésben nem húztuk az időt, és szeptember 12-én már magától felült a kiscsávó, október 1-én pedig szabályos négykézlábas mászásba kezdett, és egy hétre rá elkezdte megmászni az emeletre vezető lépcsőket, rögtön az első hármat sikerült is leküzdeni! Amellett pedig, hogy mászva bárhova eljutott, már lazán felállt kapaszkodva, és körbejárta a székeket, az ágyat, és minden egyebet, ami az útjába került!

Az óévet elbúcsúztattuk az első két önállóan megtett lépéssel, az újévet pedig fogadtuk a második fogheggyel, a jobb alsó középsővel, másnap pedig már 5 lépést is ment egyedül.

Január 31-én megszereztük az első, igazi, valamirevaló bibit is, nem kis izgalmunkra - történt ugyanis, hogy Csani elkezdett kirámolni abból a fiókból, ahol a robotgépet tartjuk, és vesztére megvágta a jobb középső ujját az egyik szeletelőbetéttel (na ezt azért azóta már máshol tartjuk)! Ömlött a vér az ujjából, de most komolyan, hogy a fenébe tud egy ilyen kis sebből ennyi vér kijönni..., na és a seb beragasztása se volt egy laza menet, kapálózás, ordítás, csápolás, de végül felkerült a ragtapasz..., amit azzal a lendülettel sikerült is magáról letépnie, úgyhogy jöhetett a második menet..., azt már én nyertem! :-) Halmozandó az élvezeteket és a rémületeket, másnap fiókkihúzás közben megbotlott, a fiók sarkával felsértette belül a kis száját, megint ömlött a vér..., Drakula hozzá képest...!!! Ki hinné, hogy egy ártatlannak tűnő fiók ennyi gazságra képes!

Hát, röviden és tömören összefoglalva ezek voltak az elmúlt egy év eseményei, nem unatkoztunk, és meggyőződésem, hogy a jövőben is vár még ránk jó pár kaland! :-)





NÉHÁNY KEDVENC A LEGFRISSEBBEKBŐL


Mit rejt a játékdoboz?


Pakolok...


Még midnig pakolok...


Vigyori


Hull a hó, és hózik-zik-zik...

HA SZÜLINAP, AKKOR TORTA


Egy torta az enrődi mamától és tatától...

... és egy torta a debreceni nagyitól és nagyapától!

Tiszta szerencse, ha az embernek két nagyszülő párja is van! :-)

CUCAMACA

Cucamaca, mindenek eltüntetője (értsd, amit máshol a cica, azt nálunk a Cucamaca viszi el!), 15 centis, vörös, szeplős, hegyesfülű házimanólány a Taksony, Sas utca 1/B-ben - amúgy egy véletlen elszólás szülötte, eredetileg elvitte a cicának indult, és elvitte a cuca lett belőle, és aztán szépen tovább szövögettük a sztorit. :-)
S hogy miért az ő nevét viseli a blog? Álmaink, terveink, reményeink szerint háromgyermekes családmodellben gondolkodunk (a férjem szeretett volna ötöt, én kettőt, így most tervezünk négyet, hogy legyen három), így hát, bár kézenfekvő lett volna az elsőszülött nevét választani, inkább valami semlegesre gondoltunk, de mégis valami egyedire! És mi is lehetne egyedibb, mint Cucamaca, az első családi mesehős!

CSANI

2010. február 12., péntek

SZÜLINAP

Tolvaj Csanád Bendegúz ma, 2010. 02. 12-én, hajnali 4 óra 9 perckor betöltötte első életévét!
BOLDOG SZÜLINAPOOOOOOOOOOOOOOOOOOT!